Kuba az utóbbi időkben kissé nyitott a világ felé, így megjelentek az első charterkínálatok is.
Mindamellett egy kubai út biztosan nem csak a hajózásról szól. Ha már eljutottunk ebbe az egzotikus országba, akkor feltétlenül meg kell nézni Havannát, Cienfuegost és az utóbbihoz közel eső Trinidadot, melynek központja helyet kapott az UNESCO világörökségi listáján is. A vitorlás túra a szinte érintetlen szigetek között viszont méltó lezárása lehet a kubai kalandnak.
A hajókat a sziget déli részén lévú Cienfuegosban lehet átvenni, innen alapvetően két déli szigetcsoport látogatható meg. Az fősziget partjai mentén való hajózást a jelenleg érvényes jogszabályok tiltják.
A keletre eső, Los Jardines de la Reina szigetcsoport szinte teljesen érintetlen, mindössze egy alkalmi búvárbázis található az egyiken. A rengeteg zátony és a teljesen hiányzó hajózási jelek miatt célszerű egy helyi skipper segítségét igénybe venni.
A nyugatra eső Los Canarreos szigetcsoport felfedezésének viszont külső segítség nélkül is neki lehet vágni. Marinákra ezért itt se nagyon számítsunk, egyedül Cayo Largon találkozhatunk egy kis kikötővel, minden egyéb helyen horgonyozni kell. A szegényes infrastuktúráért bőven kárpótol viszont a kristálytiszta víz, a korallzátonyok gazdag élővilága, a hófehér homokos tengerpart, a langyos tenger és a szinte állandó napsütés.